Hangolódás

Egy év ismeretlen családban, idegen gyerekekre vigyázva, külföldön.  
Dolce vita? Reméljük, ugyanis ez vár rám nemsokára.

Olaszországba jelentkeztem au-pairnek, vagyis egy családnál fogok lakni, ahol segítek a gyereknevelésben és kisebb házimunkákban; ha kell mosok, főzök. Mindezt némi zsebpénzért cserébe, a szállás biztosítása mellett. Persze sorolhatnám, miket kapok még tőlük: nyelvtudást, tapasztalatot, önállóságot.

Jelenleg 2 család van, akikhez mehetnék, egy Milánóban, másik Udinében.
Az előbbiből köszönöm, de nem kérek. Lehet furcsának tűnik, hogy a város neve hallatán már lemondok egy 'lehet, hogy szuper családról', de jártam  már ott és nekem nagy csalódás volt. Persze közrejátszik még az is, hogy mind a három gyerkőc nagyon pici, az idősebb fiúcska 3 éves, tesói ikrek, ők 1 évesek... A mamma pedig otthon lenne velünk, ami szerintem nem éppen szerencsés helyzet, nem szeretném, ha engem is felügyelne. Ráadásul a lakásban még két kutya is éldegél. Nekem ez már túl sok negatívum, de igent mondtam a skype-os beszélgetésre, gyakorlásra tökéletes. Legalább lesz mivel összehasonlítanom a többi jelentkezőt.
Az udinei család viszont nagyon tetszik! Egyedülálló anyuka két lányával, akik 9 és 11 évesek. Szuper! Őket inkább csak suliba és különórákra kell vinni, meg tanulni, esetleg angolozni velük. Udine egy idillikus olasz város, közel a Szlovén határhoz. Friuli ékszerdoboznak is nevezik. Ami finoman szólva szimpatikusabb, mint a koszos, büdös ipari központ.
A hétvégén lesz mind a kettő beszélgetés, ezek miatt már most izgulok, mivel az őszi érettségim óta nem nagyon kommunikáltam olaszul. Illetve mégis, februárban, mikor egy drága barátom, Alessandro, Budapestre utazott, a közös haverokkal szerveztünk neki egy 'Üdv Ungheriában' házibulit. De akkor a bennem lévő borocska és a köztünk lévő barátság sokat dobott a helyzeten.
Azért nem biztos, hogy ugyanannyira felszabadult leszek az idegen családokkal, sőt. Az alkoholt lehet pótolom valami nyugtató teával, vagy inkább limonádéval itt a nagy hőség közepette.
 
A kint rám váró feladat egyébként nem rémít meg, 4 kicsi tesóm mellett talán sikerült szereznem némi tapasztalatot a babázás terén, de hogy véletlenül se unatkozzak, rendszeresen járok két kis tündérkére is felügyelni.
Itáliától sem félek, tavaly nyáron 2 hónapot töltöttem el Reggio di Calabriában, ahol a külföldieknek létrehozott egyetemen tanultam olasz nyelvet és kultúrát. Élményimet email-ben összegeztem a rokonoknak.
A blogolás ötlete egyébként így jött. Először csak 1-2 családtagnak és barátnak küldtem "jelentést" magamról. Minden héten született egy hosszú beszámoló, amiket egyre több embernek kellett elküldeni. A végén már az ismerőseim továbbították ismerőseiknek, és kaptam a sok új e-mail címet, akik még szintén elolvasnák meséimet...

A blog írása nekem sokkal egyszerűbb és remélem mások számára is hasznos lehet. Így talán kicsit át tudom adni mindenkinek az olasz mentalitást, a szép tájakat és még a pasta ízét is! :)

De nem csak bébiszitterkedésem történetéről szólnak majd a bejegyzések, az egy év eltelte után is kint szeretnék maradni; egyetemre. Igazából ez volt az eredeti terv, az olasz egyetem, de csak biztos nyelvtudással szeretnék nekivágni, így került képbe az au-pairkedés. A gyerekeket szeretem, nem is sietek sehová, szívesen kihagyok egy évet a gimnázium után.
De ne szaladjunk még ennyire előre, egyelőre még ki sem jutottam. :)