Na de nem feszítem tovább a húrt, inkább belekezdek a mesélésbe.
Szombat reggel szépen keltem ébresztőre, és egy gyors hajmosás után 9.30-kor gép elé ültem, várva a reggeli/délelőtti beszélgetést az udinei családdal. Mivel pontos időpont nem volt megadva, kénytelen voltam már hamar elkészülni, tekintve, hogy bármikor hívhatnak. Telt az idő, már dél is elmúlt, a türelmem egyre fogyott, izgultam is rendesen. Figyelemelterelés gyanánt hol zenét hallgattam, hol meg chateltem a gépen. Sok alternatíva nem maradt, gépközelben kellett lennem. (Az ivás végül kimaradt, mert a fejem is megfájdult a nagy várakozásban.) Ja, meg szemeztem a laptop mellé kirakott smiley-val, amit azért rajzoltam, hogy el ne felejtsek végig mosolyogni. Bár ez nálam nem nehéz mutatvány. :D
Amikor már 2 óra körül járt, teljesen kiborultam. A család tényleg szimpatikus volt, örültem, hogy én is nekik, így első körben. Aztán semmi hír róluk. Az ügynökségemet is hívtam, először nem vették fel, egy órával később meg már ki volt kapcsolva... Nem tudtam mit csináljak, kétségbe voltam este, de muszáj volt maradnom; 14.30-ra volt időpontom a milánói famigliával. Próbáltam pozitívan gondolkodni: legalább velük gyakorlok, a beszélgetésnek nincs tétje, hozzájuk nem szívesen mennék.
Én kis naív! -szidtam magam 3 órakor és bambultam tovább a képernyőt fáradt szemekkel; nem jelentkeztek ők sem! Fél négykor kiléptem, előkerestem az udinei mamma email címét, és leírtam, hogy sok-sok órán keresztül vártam, de nem történt semmi, remélem tudunk találni egy másik időpontot.
Azonnal reagált: valami hirtelen közbejött, de másnap 12-kor felhívhat-e.
Igen-nel válaszoltam persze.
Hát így telt el a szombat: felesleges izgulással és várakozással.
Emiatt lemaradtam a matek tanárom szerenádjáról délután, és mivel a végén már tényleg rosszul voltam, ezért pedig drága Lili barátném szülinapi buliját kellett kihagynom este.
Vasárnapra szerencsére elmúlt a fejfájás, az izgalom viszont maradt.
12 előtt pár perccel bejelentkeztem a skype-ra, de biztos, ami biztos, megnéztem a leveleimet, hátha megint lemondja a mamma.
Jó volt a megérzésem, Alessandra írt, de csak azért, mert nem talál. Gyors válasz után már hívott is.
Olaszul kezdtük, végül áttértünk az angolra, mivel a lányokkal is úgy beszél néha. Sok minden szóba került, az is kiderült például, hogy július elején mindketten Párizsban leszünk! Hát nincsenek véletlenek! És bár munka miatt utazik- divatbemutatója lesz- egy kávézás belefér az egyik délutánjába.
A lányait nem láttam, mert épp nagyon elfoglalták magukat valamivel, a kisebbik, aki 9 éves, épp tésztát főzött. :)
Megdumáltunk még egy skypeolást aznapra, már a csajokkal együtt.
Közben a milánóiak is jelentkeztek, sms-t kaptam, hogy lent vannak a tengerparton és ott nincs wifi. Ezért felhívnak 15.30-kor. Semmi kérdés, csak közölte, hogy hív a mobilomon.
Sok kedvem nem volt a telefonos fecsegéshez, de nem mondtam nemet.
Sajnos hívtak is, az apuka beszélt szinte végig, szerencsétlen az elején-miután már bemutatkoztam- elrontotta a nevem és Mártaként üdvözölt, anyuka Annázott neki a háttérben... 20 nagyon lassan telt perc után leraktuk, mondták, hogy nagyon szeretnének engem, de sajnos ez a vonzalom nem kölcsönös. Kicsit bánt a dolog, nem tudom, hogy ki vállalkozik 3 ilyen pici gyerekre, kutyákkal. De azért sajnálatból tuti nem lakok velük 1 éven keresztül.
Így ez a család kilőve, Udine játszik csak, meg persze az, aki még jelentkezik.
Később Alessandra hívott, ahogy megbeszéltük. A kisebbik leányzó megint főzött, fagyit. :) Nővére végig ott ült az anyuka mellett, mosolygott, de nem nagyon mert kérdezni. Megtudtam, hogy volt már egy magyar au-pair náluk, amikor még a gyerekek kicsik voltak, imádták egymást elmondásuk szerint. Meg is adta a lány elérhetőségét.
Ceciliáról- a 9évesről- tudom, hogy szereti a focit, ezért megkérdeztem tőle, hogy nézte-e szombaton a meccset. Azonnal odaszaladt a kamera elé, mire rávágta mindenki, hogy sí! Miután közöltem, hogy én is, és itáliának szurkoltam, felcsillant a szemük. De a teljes hatás érdekében még egy 'forza azzurri' is elhagyta a szám, amivel azt hiszem minden olasz család szívébe belopná magát az ember. :)
Kb fél órát skypeoltunk, megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot, és ír, amikor megérkezik a francia fővárosba.
Hát így zajlott a hétvégém, igazi olasz szervezés keretében.
Legközelebb lehet Párizsból jelentkezem, addig is puszi mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése