Az elveszett leányzó visszatér

Igen, igen; a címben saját magamra utaltam, tekintve, hogy több, mint egy hónapja nem meséltem. Leírni is rossz- majdnem kitöröltem- de hát be kell ismernem ismét, lusta dög vagyok.
Megint jártam Budapesten, rögtön az előző bejegyzésem utáni hétvégét töltöttem otthon. Megírni nem tudtam, hogy érkezem, mivel a család egy részének meglepetés volt. Péntek este indultam útnak, busszal. Triesztben szálltam fel, odáig vonatoztam Udinéből. A Volánbusz nemzetközi járata, az Eurolines, egyébként nagyon kényelmes megoldás, a sofőrök roppant kedvesek, aránylag olcsón lehet jegyet váltani és hajszálpontosan érkezik minden megállójába. A Firenzéből jövő buszban még az a mázlim, hogy a trieszti megálló pont a vasútállomás bejáratánál van.
Az út egy külön élmény volt, nagy izgalmamban alig tudtam aludni, de nem csak én küzdöttem. Mindig sikerült valakin elmosolyodnom, olyan aranyosan szenvedett például egy hajjal alig rendelkező fiatalember! Az előttem lévő széken pedig egy fekete srác foglalt helyet, aki nem bírt ki mozgás nélkül egy percet sem, sőt, azt sem tudta eldönteni, hogy most éppen fázik-e vagy melege van, így állandóan vetkőzött egy szál trikóra, majd vette fel a pólóját és pulcsiját...
A telefonomat pedig -mondanom sem kell- szerintem csak én nem felejtettem el lenémítani; amint átértünk Szlovéniába, majd Magyarországra, a fél busznak csipogott a mobilja, persze kisebb csúszásokkal. Így akit csak nagy nehezen tudott elrázni a busz, fel is kelt az összes üzenethangra.
Mindennek ellenére jól és gyorsan telt az út, egy pihenő van csak Trieszt-Budapest között, a magyar határ után rögtön. Így a Triesztbe 22.15-kor érkező járat már reggel 5 órakor meg is érkezik a magyar fővárosba.

Megpróbáltam megint belesűríteni mindent, amit csak lehet a 2 nap, 1 éjszakás vizitembe (alvásra nem volt sok idő): reggelizés a kisöcsémmel és mamával, nagyobbak elhozása a suliból (pont szombati munkanapra esett a látogatásom), barátok, barátok, barátok, majd vasárnap másik családi szülinap-komolyan idén egy hónapig ünnepeltek- még egy kis barátozás, és már mehettem is a Népligetbe, becsekkolni. Szerencsére sikerült lestoppolni a wc előtti ülést, ami azért előnyös, mert lelkiismeret furdalás nélkül hátra tudom dönteni... :)
A drága sofőrök egyike pedig rámnéz, amikor a bőröndömet a csomagtartóba rakta, majd azt mondja: "Mintha nemrég találkoztam volna ezzel a kofferrel"... "Hát tegnap előtt!" -vágtam rá.

Manócska várja a reggelit

Zorkám meglepetése

Apa tortástul

Buszos beszállókártya

A mozgalmas hétvége és a 7órás buszút útán muszáj volt kényelembe helyeznem magam a Trenitalia hajnali járatán.

De mindez már több, mint egy hónapja történt, azóta túl vagyok egy Halloween party-n, amit a kislány tartott a nagyi házában. Hogy szegény nonna ne készüljön ki egy osztálynyi tízévestől, apuka és én is mentünk segíteni.
Nagyon profi volt a szervezés- harmadszor tarthatta meg a bulit Ciacci- a hatalmas lakás tele volt lampionokkal, pókokkal, tökökkel, szellemekkel és az összes halloween-i tartozékkal.

Macaron szájak és tökök

Elszabadult a pokol

Tanácsadás

Múmia-verseny: Ciacci az áldozat

Csoki és cukor kérő túra

A gyerekek szuperül érezték magukak, nekem ez inkább munka volt, mint móka. De semmi gond, nekem is volt részem ám bulizásban, nem is akármilyenben! :
Az eredeti terv az egy egyszerű színházi előadás volt anyukával. Igen ám, de premier lévén nagy feneket kerítettek a történetnek, az előtérben volt bufé, ami igazából egy hosszú asztal volt rengeteg alkohollal. Magyarul rögtönöztek egy bárpultot, amögé meg egy mixert állítottak. Még a darab előtt meghívott Alessandra egy Vodka lemon-ra, a legjobb barátnője pedig -aki a színházban dolgozik és adta a jegyet- a kezembe nyomott egy vászonszatyrot, amire a teátrum neve és szimbóluma volt rávarrva. Anyuka is kért, de a nőci csak  mosolygott rá, majd rámutatott egy pultra, hogy "tessék drágám, 5 euró"... :D
Így csupán egy szatyorral foglaltuk el a helyünket a nézőtéren.
Na mármost. A színdarab műfaját tekintve tragédia volt, de erre csak akkor jöttem rá, amikor visszatérve az előtérbe elolvastam a kis tájékoztatót... :D Mondjon bárki bármit, de amikor behoznak a színpadra 50-nél is több műanyag virágcserepet, majd mindegyikbe egyenként "elültetnek" egy játékbabát, aztán bevezetnek egy öntözőrendszert, hogy el ne hervadjanak (az elhervadás saját értelmezés) ezt követően narancssárga (köz)munkás ruhát öltenek, veszekednek, mint a kisgyerekek, majd mindezt megkoronázzák a fináléval: amikor is meztelenül ugráló, cigánykerekező 3 fiatal férfit csodálhat a díszes közönség... Hát volt ez minden, de én a tragédia jelzőt használnám utoljára. Láttam már ilyen alternatív társulatot, voltam már amolyan elvont darabon, tavaly talán többször látogattam lakásszínházat, mint kőszínházat. De valahogy ez így is túl abszurd volt nekem. Bár hozzátenném, nyelvi gondjaim is akadtak.
Mindegy, miután sikerült feldolgoznom a tragikus darabot, az előtérben anyuka ismét meginvitált egy vodka lemonra, nehogy szomjazzunk- igaz, otthon már egy fél üveg vörösbort benyakaltunk a vacsorához. Majd beindult a zene is, most kapaszkodjon mindenki: DJ rakosgatta a számokat. DJ. Igen, DJ a színházban. DJ. Jó, jó, már egy párszor leírtam, de én még mindig nem tudtam felfogni,  hogy így történt. :D Lehet része volt az abszurt előadásnak. Lehet.
Tehát szóltak a régi és új, olasz és világi slágerek egyaránt; anyuka közben a barátnőjével fecsegett, én meg egy barátjával. A drága meghívott egy sörre, először tiltakoztam, majd rávett, 'nincsenek a gyerekek', 'anyuka sem szomjas már', 'én is iszom egyet' érvekkel. Olyan jól elparoláztunk, hogy jöhetett is a következő kör. De nem hiába hívták a lemezlovast sem, Alessandrával táncra is perdültünk, igaz, addigra már talán csak a színészek maradtak, a közönség elpárolgott máshová mulatozni. Anyuka nagyon elemében volt (mint mindig egyébként) nem érte be ennyivel, mentünk tovább inni! Kocsiba szálltunk, jött velünk az ő és az én beszélgetőpartnerem. A bárban még elfogyasztottam két korsó sört, így büszkén kijelenthetem: becsiccsentettem anyukával!

Indul a móka

DJ

Még frissen és szomjasan

Mostanra már tényleg sikerült teljsen a család része lennem, Alevel mondanom sem kell, hogy megtaláltam a közös szálat, a lányokkal is jól megvagyok, a kicsi mondjuk nehét eset, de megbírkózom vele is. Most apás hét van, ilyenkor csak parkour edzésre viszem a kicsit szerdán és pénteken, valamint (ez most vadi új dolog) előtte egy órácskát angolozok vele.
Sonia barátnémat csak ritkán látom, sokat tanul és koncertezik az országban, de nem panaszkodhatok, holnap reggelre pont le van fixálva egy randevú.
Anitával töltöm így a szabadidőm nagyrészét, legyen az reggeli kávé, esti aperol, vagy hétvégi főzőcskézés.

Anitás pizzázás

Anita családja kertjében

A kedvenc parkom napsütésben

Szintén (esős képet már tettem fel róla)

A munkámról és a bolognai utamról -mert az is volt- majd egy következő bejegyzésben mesélek! Ami ígérem nem egy hónap múlva lesz, másról is szeretnék majd írni, amit itt érdeksnek találtam, mint például a boltok nyitvatarása, a fürdési-és fűtési szokásaik és tárasik.
Na ennyi legyen elég mára, jelentkeztem. Igen, még élek. Jó éjt!